ŐSROBBANÁS AZ UNIVERZUM KELETKEZÉSE ?

Mi történt 15 milliárd évvel ezelőtt ?

galaxis.jpg
Hány galaxist láthatunk ?
 
A távcsövek fejlődésével egyre nagyobb azoknak a galaxisoknak a száma, amelyeket megfigyelhetünk. A galaxisok milliárdjainak megfigyelése alapján kezdett kikristályosodni a jelenleg legelfogadottabb elméletünk a világegyetem keletkezéséről és fejlődéséről.
Edwin Hubble amerikai csillagász távoli galaxisok megfigyelésével kimutatta a világegyetem tágulását. Vizsgálatai szerint a galaxisok távolodási sebessége (amit a felvett színképekben lévő vonalak vöröseltolódásából lehet kiszámolni) egyenesen arányos azok távolságával - a két mennyiséget összekötő állandó értékét az utókor az amerikai tudósról nevezte el.
A megfigyelés egyenesen vezetett az Ősrobbanás elméletéhez. Egyértelműnek látszott, hogy kb. 13 milliárd évvel ezelőtt az egész univerzum egy atommag méretű pontban volt, és a Nagy Bumm után kialakult rendszer azóta is folyamatosan tágul. Azt a megfigyelésekből nem sikerült megállapítani, hogy ez a gravitáció hatására egyre lassuló tágulás egyszer visszafordul-e összehúzódásba, vagy a tágulás örökké fog tartani. Kicsit zavaró volt, hogy különböző irányokban is találtunk 10-12 milliárd fényévnyire galaxisokat, hiszen ezek az Ősrobbanás óta csak akkor kerülhettek egymástól ilyen távolságra, ha mi vagyunk a középpontban.  
Egy ideig a táguló világegyetemmel kapcsolatos problémákat jól meg lehetett magyarázni azzal, hogy a tér görbültsége miatt az Univerzum „véges de határtalan”. Magyarán: egy négydimenziós térben zárt gömböt kell elképzelnünk, ami egyre tágul, de rajta kívül nincs semmi.
Időközben - egészen pontosan 1998-ban - kiderült, hogy távoli szupernóvák vizsgálatai alapján az Univerzum gyorsulva tágul, amit egy ismeretlen eredetű, a gravitációs vonzóerővel ellentétes hatású "erőhatás" létéhez kötöttek (ez az ún. sötét energia). Ez azt is jelenti, hogy a Hubble-"állandó" értéke időben változik, s így nem tekinthető igazi konstansnak (a nagyon közeli ill. nagyon távoli galaxisok vizsgálatánál semmiképp) - ugyanakkor a kozmológiai modellek kiszámításánál továbbra is fontos paraméter maradt. Úgy látszik, hogy a 7 milliárd fényévtől közelebb lévő galaxisok lassulva tágulnak, a távolibbak viszont gyorsulva. Ez viszont azt jelentené, hogy az eddigi elképzeléseink az Univerzumról eldobhatóak (homogén és izotróp, nincs kitüntetett pont és irány). A sötét energián kívül más magyarázatok is megjelentek, de egyik sem bizonyítható.
Nincs egyszerűbb magyarázat ?
Egyszerűsítsük a feltételeket úgy, hogy könnyebb legyen elképzelni az Univerzumot: egy dimenzió elhagyásával a szokásos módon a táguló Univerzumot tekintsük egy három dimenzióban hajló kétdimenziós síknak (ez egy gömbfelület, amin kétdimenziós lények élnek). A gömb folyamatosan nő, és ezért a felületén lévő pontok (galaxisok) egyre távolodnak egymástól. Időegységenként ugyanannyival növelve a gömb térfogatát (egyenletesen nyomva bele a levegőt) a felületen lévő pontok egyre kisebb sebességgel távolodnak. A felületen nincs „középpont”, minden pont mindegyiktől távolodik.
Képzeljük most el, hogy az egyik ponton állva körbenézünk. Mindegyik „Galaxist” láthatjuk, de mindegyiket eltérő időpillanatban. Mivel a rendszer zárt, ezért mindegyiket két helyen láthatjuk: pl. ha a gömb kerülete 10 méter, és a fény 1 milliárd év alatt tesz meg 1 métert, egy tőlünk 2 méterre lévő Galaxist láthatunk egy 2 milliárd évvel ezelőtti állapotában, és a másik irányban nézve ugyanezt a Galaxist 8 méter távolságra és a 8 milliárd évvel ezelőtti állapotában.
Mivel a felületen a legnagyobb valódi távolság 5 méter lehet, az ettől nagyobb távolságban látott Galaxisok már egy közelebbi Galaxis „régebbi” állapota és helye, lényegesen nagyobb sebességgel.
 
Ha ezt elfogadjuk, azt kapjuk, hogy minden Galaxist kétszer látunk, két különböző helyen és két különböző állapotban. Megtarthatjuk a homogén világegyetem modellt, az egyre lassabb tágulást.
Weblap látogatottság számláló:

Mai: 40
Tegnapi: 10
Heti: 71
Havi: 330
Össz.: 96 784

Látogatottság növelés
Oldal: Hány galaxis van ?
ŐSROBBANÁS AZ UNIVERZUM KELETKEZÉSE ? - © 2008 - 2024 - osrobbanas.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »